Ez a téli izlandi kalandunk 4. része, ha még nem olvastad az elsőt érdemes azzal kezdened: https://www.gyorgypalko.com/post/izland-telen-1-resz
És mindenképp nézd meg bevezetőként a rövid kisfilmünk Izlandról: https://youtu.be/d7nqYv_YMrU
Sejlalandsfoss Horizons, ez volt a szállásunk neve, amit kifejezetten én választottam ki. Megfogott a hely és az épületek is. Már este készítettem néhány képet miután visszaértünk a vízeséstől, de másnap reggeli után, amíg Eszter összepakolt és Johanna egy újabb manólakot készített a hóba, addig én fotóztam egy kicsit.
A képek napkelte előtt készültek, de a szemünk olyan érdekesen hamar hozzászokott a sokkal hosszabb hajnali derengő fény kékségéhez, hogy ez csak a képeken tűnt fel. A szemünkkel körülbelül olyannak láttuk az épületeket és a környezetünket, mint a képeken, miközben normál/megszokott fehéregyensúly mellett a kamerám ezt látta:
Ezért 15.000 Kelvinnél is melegebbre kellett állítanom a színhőmérsékletet, hogy olyannak lássam a képeket, mint amilyennek a szemünkkel láttuk. Ez csak egy pici apróság csak azért érdekes, mert ilyenre soha korábban nem volt szükség.
4. nap - A vízesések és a fekete homokos tengerpart
Annak köszönhetően, hogy a szállásunk csak pár percre volt az első vízeséstől, amit meg szerettünk volna nézni, nem kellett korán kelni. Fél 11 is elmúlt mire elindultunk a Sejlalandsfoss vízeséshez. (Parkolás 2500 Ft, amit előző este és most is kifizettünk, mert 2 órás parkolást fedez az ár.) Ez a vízesés arról nevezetes, hogy mögé lehet sétálni, és a előtte megy le a nap, így gyönyörű képeket lehet róla készíteni.
Na télen nem így néz ki :) A becsapódáskor keletkező pára azonnal lefagy és olyan tükörsima jégpáncél képződik a hely körül, amit csak az ónoseső utáni jéghez tudok hasonlítani, annyi különbséggel, hogy ez több centi vastag. Így néz ki:
Az utazás előtt Eszter ragaszkodott ahhoz, hogy vegyünk "crampon"-okat - cipőre húzható fém tüskék - amik segítségével ezen a jeges csúszkapályán is könnyedén tudtunk közlekedni. Kimondhatatlanul hálás vagyok neki ezért, teljesen más élmény volt így, biztonságosan közlekedve figyelni a környezetre, ahelyett hogy arra kellett volna figyelnünk hogy talpon maradjunk. Nem úgy a buszos turistacsapatok. Itt ismét lehetőségünk volt megtapasztalni mennyire alulöltözötten, felkészületlenül képesek mások elindulni.
Sejlalandsfoss a parkolótól 2 perc sétányira található, de érdemes tovább menni még egy kicsit a kijelölt úton és akkor eljutunk a Gljufrabui vízesésig. Ez arról nevezetes, hogy egy keskeny szurdokon és a patakon keresztül be lehet jutni a vízeséshez, ami néhány másodpercig "csak a miénk", és egészen lenyűgöző testközelből érezni az erejét. Johannával ketten mentünk be, és még soha nem izgultam érte ennyire. A patakban sok víz volt, így 1-1 nagyobb kövön egyensúlyozva lehetett csak lépkedni, és ha valaki jött szembe nem sok lehetőséged volt elengedni. Egy pillanatra félúton egy üregbe be tudtunk húzódni, hogy a kifele jövőket elengedjük, és mehettünk tovább. Itt egy kedves srác készített rólunk két képet, majd feltett egy kérdést, amit először nem is tudtam mire vélni, majd mosolyogva jeleztem, hogy "köszönjük, mi megvagyunk"... A kérdés: "Another pose?" vagyis, hogy nem szeretnénk-e képet készíteni egy másik pózban is? Még ma is megmosolygom, mert nem hiszem, hogy a mi pózunk igazán fontos a képen, sokkal inkább az a csoda ami körbevett minket. Sokan sokszor elképzelhetetlenül hülye pózokkal próbálja "feldobni" a képet, mintha ebben a környezetben erre bármi szükség lenne. Eszter eközben kint videózott, és egész jól szórakozott:
Az időjárás nem volt kellemes, erősen fújt a szél és esett is az eső olykor, de ez sem tántorított el minket.
Skógafoss és Kvernufoss
Skógafoss nem csak lentről, hanem egy hosszabb kaptató után felülről is megnézhető. Viszont ez is teljesen le volt fagyva, így a kijelölt út cramponok nélkül nem járható. Mi a tursiták megoldása? Az egyértelműen kijelölt és elkerített útvonal mellett, a füves-mohás hóban mennek inkább fel. Én ezt nagyon tiszteletlennek tartom a helyiekkel szemben. Izlandon ahhoz, hogy a köves pusztából füves terület legyen hosszú hosszú évszázadoknak kell eltelni, amiért ők a füves területeiket foggal-körömmel védik is. Főleg a nemzeti parkok területén. Ennek megfelelően egy, a nemzeti parkban dolgozó középkorú hölgy épp egy kötéllel zárta le a felfele vezető utat, mikor Johival mi odaértünk. Látta, hogy a megfelelően felkészültünk, és éreztem rajta, hogy nem szívesen teszi, de már minket sem engedett fel. Elmagyarázta, hogy miért és mi ezt elfogadtuk. Eközben jött lefele épp egy fiatal, velünk egyidős pár, akik el is magyarázták a hölgynek, hogy járhatatlan az út és ezért mentek le az ösvényról. Ekkor megmutatta a lábunkra erősített tüskéket, és megkérdezte, hogy itt ilyenkor csúszós minden, nem voltak tisztában ezzel, amikor "ICE-land"-ra (a jég szót jó erősen megnyomta) indultak?! Mert ha Spanyolországba utaznak - folytatta - biztosan visznek magukkal fürdőruhát...
Olvastunk arról, hogy könnyen megközelíthetőek ezek a vízesések, de teljesen más ezt megtapasztalni. Tényleg gyakorlatilag az út mellett találhatóak, és a parkolókból 2 perc séta után a közvetlen közelükben lehetsz. Ez jól hangzik, de a korábbi napokban megtapasztalt természetközelséget itt nehezebb volt megélni. Ez kifejezetten igaz a két fő látványosságra: Sejlalandsfossra és Skógafossra. De mindkettő mellett pár percnyire található 1-1 kisebb vízesés, ahol sokkal kevesebb emberrel találkozunk. Gljúfrabuinál még azért egész sokan voltak, de amikor Skógafosstól 2 perc autózásra és egy kis sétára található Kvernufosshoz értünk csak néhány emberrel találkoztunk útközben és végül csak mi voltunk a völgyben, amikor odaértünk a vízeséshez. Leírhatatlan érzés, jöjjenek a képek.
A déli parton, ami Izland leglátogatottabb része a Golden Circle-lel együtt erősen javaslom, hogy ne csupán a fő látványosságként ismert vízeséseket nézze meg az ember, hanem nyugodtan menjen egy picit arrébb, mert az igazán magávalragadó élmények is csak egy karnyújtásnyira vannak.
A Kvernufosshoz tartozó parkoló egy múzeum és kis múzeumfalu mellett található, amit érdemes szintén meglátogatni. Mutatom miért:
Úton Vík fele
Az eső eleredt, és egyre erősebb szél fújt amíg a fekete homokos óceánpart fele tartottunk. Eszter nem érezte valami jól magát, ami a rossz időjárással együtt meggyőzött minket arról, hogy nem állunk meg Vík előtt, hanem először eszünk egyet a városban.
Éttermek esetén a elmondható, hogy a saját Facebook oldala 1-1 helynek nem mindig naprakész, míg a Google igen. Eszter kinézett egy éttermet, beütöttem a navigációba, amire a Tesla ki is írta, hogy az étterem valószínűleg zárva lesz. "Ohh, hát megnéztem, déltől nyitva vannak!" - jött a reakció mellőlem. Hát nem voltak, mert február elejéig felújtás alatt a hely. :)
Szerencsére Vík izlandi mércével egy közepes városnak tekinthető, így volt még néhány opció, amiből végül sikerült éttermet választani, és ettünk is egy-egy nagyon finom hamburgert. Tudom, nem túl változatosak az étkezéseink, de nem is ez volt az utazásunk középpontjában, örültünk ha egyszerű, finom és viszonylag megfizethető kajákat tudtunk enni. (2 hamburger, sültkrumplival, +1 adag sültkrumpli összesen 20.000 Ft volt)
Mikor kiléptünk az étteremből az időjárás továbbra sem javult és a szállásunk még egy órányi autózásra volt tőlünk, így a fekete homokos óceánpartot a visszaútra halasztottuk és elindultunk az Arctic Exclusive Ranch-re, ami a Izland és egyben talán a világ lávamezőjén található. Mondhatjuk, hogy a világtól meglehetősen elzárt helyen, 2-3 háznál nagyobb település legközelebb 40 perc autózásra található.
A napi útvonalunk látható itt, összesen 120km csupán, de az utolsó 15km nagyon rossz minőségű murvás út volt, amin olykor 20 km/h-val tudtunk csak haladni. Örültem, hogy nem sötétedés után értünk ide, mert így egyszerűen megtaláltuk a szállásunk.
A lávamező neve Eldhraun, ami 1783 és 84 között alakult ki, amikor a Laki-hasadék és a hozzá tartozó Grímsvötn vulkán kitört. Összesen 565km2, ami egy kicsit nagyobb, mint Budapest területe. A kitörésről a történelmi feljegyzések is megemlékeznek, mert fél Európa sötétbe borult, néhány évre a mezőgazdasági termelés is ellehetetlenül, így egyes történészek a francia forradalom kitörésének egyik okát is ebben látják. Mindezt a szállásadónktól tudtam meg, akivel nagyon jót beszélgettünk a második itt töltött esténken.
Viszont a megérkezésünk után még tartogatott meglepetést számomra az este. Johanna - ahogy egyszer már utaltam rá - több helyen is ásott a hóba, a tündérek és manók számára kis kuckókat. Egyet útközben a Thingvellir nemzeti park fele, egyet a Sejlalandsfossnál található szálláson és Kvernufossnál is.
A házak között az erős szél elég nagy hóbuckákat épített, így abba szeretett volna egy eddigieknél nagyobb "barlangot" vájni. El is kezdte pusztakézzel, de a segítségem ellenére is lassan haladtunk, így próbáltam eszközöket keresni. Először egy fém cipőskanállal bénáztunk, majd találtam egy IKEA-s, grillezéshez való forgatólapátot, amivel azért már egész jól haladtunk. Annyira gyorsan ástam, hogy sikerült leizzadnom, és a hideg szeles idő miatt bementem picit megszáradni, Johi pedig megállás nélkül dolgozott tovább. Fél órával később, mikor újra csatlakoztam hozzá már egy kisebb serpenyő volt a kezemben, és ez lett a tökéletes célszerszám. Nagyon gyorsan tudtam vele haladni, és hamarosan már teljes testtel a hókupac alatt találtam magam. Miközben én lapátoltam a bejárat fele a havat bentről, Johanna a lábamtól kaparta még tovább. A csapatmunkának meglett az eredménye, mielőtt bementünk Johi már teljes testtel elfér bent. Kint orkán erejű szél sűvített, míg a hó alatt teljesen kellemes idő volt, ami nagyon tetszett neki. Pici, apró dolgok, amik csodálatos emlékek maradnak, épp ezért is írtam le, hogy ezt sose feledjük el!
Abban maradtunk, hogy következő este megcsináljuk akkorára, hogy mindketten beférjünk. Ezt a másnapi időjárás végül keresztülhúzta, de az már csak a következő részből fog kiderülni, hogy miért...
