top of page

Izland télen - 3. rész

Updated: Feb 5

Ez a téli izlandi kalandunk 3. része, ha még nem olvastad az elsőt érdemes azzal kezdened: https://www.gyorgypalko.com/post/izland-telen-1-resz


És mindenképp nézd meg bevezetőként a rövid kisfilmünk Izlandról: https://youtu.be/d7nqYv_YMrU


A sarki fénnyel továbbra sem volt szerencsénk, és még egy éjszakát töltöttünk a Kirkjufell lábánál. A következő napon egész hosszú utazás várt ránk, összesen több mint 5 óra autókázás 380km-en keresztül. Mivel a szüleim még ennél is nagyobb távolságra laknak tőlünk mondhatom, hogy hozzá vagyunk szokva a hosszabb utakhoz, de ez az egész izlandi túránk során valami teljesen más élmény volt. Olyan magával ragadó a táj, hogy egyszer sem tűnt unalmasnak vagy kényelmetlenül hosszúnak az út.



A tervezett, térképen is látható útvonal így nézett ki: korai indulás - első megállónk Borgarnesben, itt egy gyors töltés és indulás tovább - Thringvellir nemzeti park - Geysir, itt a parkolóban újra töltés - Gullfoss - Hvolsvöllur, Tesla Supercharger és egy nagyon finom pizza - Seljalandfoss Horizons, ahol egy éjszakát töltünk.


Minden indulás előtt megnéztem az izlandi útviszonyokat, amiről percre pontosan lehet tájékozódni. Az https://umferdin.is/en oldalon tökéletesen látható mely útszakaszok jól járhatóak - éjfél óta és az utóbbi 10 percben hány autó haladt el -, hol kell hóra, jeges útra vagy épp útlezárásra számítani. Izland területének egy jelentős része, a Felföld ('Highlands' - érdemes rákeresni) télen például egyáltalán nem közelíthető meg átlagos autóval, csak a túraszervezők által használt hatalmas szuperterepjárókkal, és szuperbuszokkal, vagyis útlezárásokkal lehet és kell is számolni, főleg ha az ember korán akar útnak indulni.


Néhány telefonos kép a szállásunkról, amit meleg szívvel ajánlok bárkinek aki a környéken tervez 1-2 éjszakát eltölteni. Akár 6-7 fő számára is kényelmes, tágas szállás, egyedülálló kilátással, jól felszerelt konyhával és nagyon kedves tulajdonosokkal.

Az utazás - Grundarfjörður - Borgarnes - Geysir


9.15-kor sikerült is elindulni, ami még éjszakai sötétséget jelent, és az utakat épp csak elkezdik takarítani. Az előző napi hóvihar után egy kicsit magabiztosabban ültem a volán mögé, annak ellenére, hogy sejtettem az előttünk álló útszakasz tartogathat meglepetéseket, hiszen újra keresztül kell vágnunk egy hegyen. Grundarfjörðuron áthaladva utolértünk egy akkora hókotrót, amekkorát előtte még soha nem láttunk, így megértettük, hogy mindenre fel vannak készülve, és ez az úton is látszott. A nagy mennyiségű éjszakai havazás és a szél ellenére is jól járható volt az út.


A következő bekezdést háromszor írtam újra, mert egy nagyon személyes pillanatot próbálok megosztani, és igyekszem úgy, hogy jól érthető és egy picit átérezhető is legyen. Azzal kezdem, hogy megpróbálom leírni azt ami körülvett, aztán kitérek majd a bennem kavargó érzésekre is.


Tehát a települést elhagyva az óceánpart mellett kanyarogtunk és előttünk a holdfényben úszó hegyek olyan látványt nyújtottak, amilyet még filmekben sem láttam. Itt csapott meg először igazán, itt kezdett tudatosulni bennem, hogy mi Izlandon vagyunk. Hozzátéve az előző napi happy end-del zárult érzelmi hullámvasutazást, és azt hogy Eszter és Johanna kedvesen, jókedűen csacsogtak mellettem, valamint végre az autó is működik, semmi nincs amiért aggódnom kellene. Ekkor engem egy olyan mély belső nyugalom, béke és boldogság töltött el, hogy percekig potyogtak csendben a könnyeim. Mosolyogtam és sírtam a boldogságtól, mindez a csajoknak fel sem tűnt. Soha, semmikor nem éreztem még úgy magam, mint azokban a percekben. Ekkor kezdtem megérteni miért szeretik az emberek ennyire ezt a picinek nem igazán mondható szigetet. A természet erőinek, a szélsőségeknek olyan mértékben vagy kiszolgáltatva, hogy semmi mást nem tehetsz, mint elfogadod az aktuális helyzetet és megpróbálod kihozni belőle a maximumot, mindezt egy olyan tájban, amit ugyanezek az erők alkottak, és annyira lenyűgöző, hogy semmi sem hozzá fogható. Ez oda vezetett az én esetemben, hogy közelebb éreztem magam Istenhez, mint valaha.


Nem sok időm volt elmélyülni a fent leírt érzésekben, mert a következő bő fél órában a hegyen keresztül egy sokkal kevésbbé takarított úton az előző estinél még komolyabb hóviharon kellett átküzdenünk magunkat. Olykor 40-50 km/h-s sebességgel haladva, feszült figyelemben teltek a percek, de meglepő módon egy pillanatig sem aggódtam, csupán a megszokottnál sokkal jobban koncentráltam.

Pillanatkép a GoPro által rögzített videóból

Az utazásunk előtt sok videót megnéztem a téli útviszonyokról, vezetésről, hogy tudjam mire számíthatok, de szerencsére azok sokkal ijesztőbbek voltak, mint ahogy ezt a valóságban megéltem. Annyit azért fontosnak tartok megjegyezni, hogy akiben egy pillanatig is felmerül, hogy vajon ő erre képes-e, annak csak nagyon körültekintő útvonalválasztással javaslom a vezetést az izlandi télben.


Miután felértünk utunk legmagasabb pontjára elkezdett kitisztulni és a havazás egyik pillanatról a másikra elállt. Borgarnesig igazán említésre méltó dolog - a lenyűgöző tájon kívül - már nem történt, azon kívül, hogy amikor megálltam egy percre meglepetten tapasztaltam, hogy az autó hátulja mennyire havas.


Borgarnesben ismét nagyon könnyen megtaláltuk a töltőt, a Tesla saját navigációját használva. Ez egy másik töltőhálózathoz tartozó oszlop volt, de a Lava Car-tól kapott chip itt is működött, tehát ezért sem kellett külön fizetnünk. Amíg az autó töltött a benzinkúton hamburgereztünk egyet. A benzinkutakon működő konyha merőben eltér a hazai kutak gyorskaja kínálatától. A hamburgerünk sem mirelit húsból készült, hanem friss húspogácsa volt. Gondolom elsősorban az ésszerűség és a gazdaságosság az oka annak, hogy egy épületben, mely alapvetően benzinkútnak tűnik éttermi minőségű konyhával és egy közepesen felszerelt kisbolttal is találkozhatunk az esetek többségében.


Az előző nap megtanultuk, hogy a terveinkhez rugalmasan álljunk, ha esetleg valami nem fér bele azt fogadjuk el. Így lett ez a Thingvellir nemzeti park esetében is. Ez a terület az izlandi parlament helyszíne volt majdnem egy évezreden keresztül, és itt tartották a világ első parlamentjét 930-ban, vagyis történészként örömmel megálltam volna egy kis időre itt. Az odáig vezető út lebilincselő, a korábbiakhoz sem fogható táj volt, de már útközben érzékeltem, hogy Geysir és Gullfoss is jobban fog érdekelni minket, és talán ez a rész nyáron, amikor minden zöld majd sokkal érdekesebb lesz.

Geysir, Strokkur és Gullfoss


A gejzír szó eredete Izlandhoz kötődik, a jelenség az itt található Geysir nevű melegvizes, rendszeres időközönkénti kitörő forrásról kapta a nevét. Sajnos ez már évtizedek óta nem tört ki, ezt csupán a kisebb társa, a Strokkur gejzír teszi meg 5-15 perces időintervallumonként. Déután 2 körül értünk ide, és egész sok autó volt a parkolóban, sokkal több mint a félszigeten bárhol láttunk, de még így sem volt elviselhetetlenül zsúfolt és a töltő is szabad volt. Ez a terület a híres 'Golden circle' része, ide az Izlandra eljutó turisták majdnem mindegyike ellátogat. Elsősorban azért, mert egész Európában ez az egyetlen hely, ahol aktív gejzírt láthat az ember.


A helyszínt bemutató utazós videókban mindig kiemelik a kellemetlen, kénes szagot, ami a levegőben terjeng, de ezt mi csak akkor éreztük, ha a kitörés után közvetlenül a pára közelében, vagy egy-egy kis patak közelében voltunk, máskor szinte fel sem tűnt. Ahogy mindenki, mi is elkészítettük a videókat és képeket a kitörésekről, de továbbra is nehezen tértünk napirendre azon turisták felett, akik háttal a Strokkur gejzírnek hosszú percekig videózták magukat, és a telefon képernyőjén követték az eseményeket. Tudom, hogy 2024 van, de...


Egy óra után elindultunk a nap utolsó állomása, a Gullfoss vízesés felé. A parkoló mellett található Geysir Hotel épülete azért nem kerülte el a figyelmem... Az épületfotós énem azonnal be is kapcsolt.


Az autónk a parkolóban található töltőn 98%-ra töltött, amíg mi nézelődtünk. Egyre jobban kezdtem megszeretni az elektromos autózást. A Gullfoss, magyarul arany vízesést jelent és a Golden circle is róla kapta a nevét. A vízesés a sziget egyik legnépszerűbb turistalátványossága, és ezeken a helyeken drónozni megfelelő engedélyek hiányában tilos. Olyan sok gyönyörű táj van ezeken a zsúfolt helyeken kívül is, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy megkockáztassam a repülést. Ha kíváncsi vagy miként mutat a vízesés a magasból, akkor a Youtube-on rengeteg szép felvételt találhatsz. (Erősen ajánlott!) A vízesés erejét a dübörgő robaj már messziről jelzi, amit még az erős szél sem tudott elnyomni. Jöjjön néhány kép, mert leírni úgyse tudnám szavakkal.


A sok turista egyben lehetőség is, ennek megfelelően igyekeznek a helyiek kávézót, éttermet és ajándékboltot működtetni ezeken a sűrűn látogatott helyeken. Én pedig ezt örömmel fotóztam. Azt hiszem több képet készítettem erről az épületről, mint az összes turista aznap együttvéve. :)


A szállásunk még másfél óra utazásra volt tőlünk, ezért itt sem töltöttünk többet 50 percnél. Útközben többször láttunk olyan farmot, ahol izlandi pónikat lehetett volna simogatni, még "horse candy"-t is tudtunk volna venni ezeken a helyeken. Ismét egy olyan, turistáknak szánt attrakció, amit én szeretek elkerülni. Viszont Johanna mindenképp szeretett volna pónit simogatni, így kerestem az alkalmat, hogy biztonságosan le tudjak húzódni az út mellett egy nagyobb pónicsapathoz. Hamarosan erre lehetőségem is adódott. Szerencsére volt kockacukor a kocsiban (Eszter 2 cukorral, vagy 3 izlandi cukorral issza a kávét :D ) és így volt mivel magunkhoz csalogatni őket.


A nagypapámnak voltak lovai, én már kiskoromban megtanultam miként kell úgy kockacukorral megetetni egy lovat, hogy az közben ne az ujjainkkal kezdje a falatozást. Jó érzéssel töltött el, hogy miközben ezt tanítgattam a kislányomnak egy kicsit mesélhettem neki a dédnagypapájáról.


A Hvolsvöllurba vezető úton egy kicsit sztorizgattam a papámról és a lovakról, ezek a "nyaralások" jó alkalmak arra is, hogy családi történeteket továbbörökítse az ember. A táj - tudom folyton ezt írom - ezúttal is tett arról, hogy egy percig se tűnjön unalmasnak az utazás.

Üvegház a semmi közepén. A kiáradó meleg fény nagyon különleges látvány volt.

Amíg a Superchargeren feltöltött az autó, ettünk egy nagyon finom pizzát, és teljes meglepetésünkre a pultból magyarul szólt hozzánk Imi, miután kiszúrta hogy az étlapot böngészve magyarul tanácskozunk. Így a vacsoránk mellé kaptunk egy élménybeszámolót arról, hogy milyen itt életvitelszerűen élni, és azt kell mondjam sikerült felkeltenie az érdeklődésünket.

Tölt az autónk a Lava Center mellett

Mivel beesteledett azt gondoltuk, hogy arra a napra már csak a szállásunk elfoglalása maradt hátra, de útközben rájöttünk, hogy tévedtünk. Egy kivilágított (!) vízesés, vagyis a kivilágított Seljalandsfoss vízesés mellett haladtunk el, ami a szállásunktól 3 percre volt autóval. Gyorsan elfoglaltuk a szállásunk, picit kinyújtottuk magunkat, feltekertük a fűtést (ezek a kis házikók nincsenek túlfűtve a vendégek érkezéséig) és visszamentünk a vízeséshez, ahol rajtunk kívül már senki nem volt este 8 órakor. Nagyon különleges befejezése lett ez egy hosszú és tartalmas napnak. Hamarosan folytatom...


138 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page