top of page

Izland télen - 2. rész - Mire figyelj a hidegben?!

Ez a téli izlandi kalandunk 2. része, ha még nem olvastad az elsőt érdemes azzal kezdened: https://www.gyorgypalko.com/post/izland-telen-1-resz


És mindenképp nézd meg bevezetőként a rövid kisfilmünk Izlandról: https://youtu.be/d7nqYv_YMrU


Ott hagytuk abba, hogy a sarki fénnyel nem volt sok szerencsénk, és a csodás Kirkjufell lábánál töltöttük az éjszakát. Izlandra utazni télen azzal a kellemes dologgal jár együtt, hogy a nap kifejezetten későn, 10 óra után kel csak fel. Így reggel míg megittam az első kávém és megreggeliztem ki is tudtam dolgozni az előző napi képeket, ami egy egyhetes “nyaralás” esetén azért nem rossz, így nem gyűltek a nyakamra a képek, valamint a család és barátok már az utazásunk közben is kaphattak egy kis ízelítőt ebből a csodából.


Esti holdfénynél készült kép. Izland (2024) Grundarfjörður
Autónkat este tölteni is tudtam

2. napunk reggelén nem bírtam magammal, míg a csajok ébredeztek én beugrottam a kocsiba, majd kifizettem a kb 3000 Ft-os parkolást (igen, a nevezetességek környékén több esetben csak fizetős parkoló van, ami hol 24 órára, hol csak 2! órára enged parkolni) és már bőven napkelte előtt az előző nap bejárt helyszínen kerestem a tökéletes kompozíciót. A következő bekezdés elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek a fotózás részletei iránt is. Megmutatom, hogy miképp gondolkozok egy kép elkészítésekor, mire figyelek, stb. Ha “csak” a kalandunkra vagy kíváncsi picit görgess lejjebb, a mai napra lesz abból is elég. :)


Kirkjufell - egy természetfotós paradicsom


A pöttyök helyén készültek a képek

Kirkjufell annyira híres fotós helyszín, hogy az egyik számomra legérdekesebb és legkedvesebb fotós edukációs weboldal, az fstoppers.com által forgatott “Photographing the World with Elia Locardi” című, természetfotózás rejtelmeibe betekintést nyújtó sorozat egyik epizódját is itt forgatták. Ebben Elia több kompozíción keresztül mutatja be azt, miként készíthetünk, szép, tartalmas, kiegyensúlyozott fotókat erről a csodás helyről.

Amikor megérkeztem még senki nem volt itt, és ez kb az első fél órára igaz is maradt. Nagyon különleges érzés volt egy számomra oly régóta vágyott helyen teljesen egyedül a kedvemre fotózgatni. (Hidegben töltött órák száma 1. Ennek később még lesz jelentőssége.)

A képekhez tartozó megjegyzéseim sajnos nem úgy jelennek meg, ahogy szeretném (kezdő blogolás nehézségei...) ezért most képenként leírom a megjegyzéseim. Aki igazán szeretné szerintem így is ki tudja szemezgetni a lényeget. Ahhoz, hogy egyértelmű legyen érdemes nagyban megnyitni a képeket.

1. megérkezés a helyszínre, a patak vízének színe ragadta meg a figyelmem.
2. 17mm, széleslátószög, tetszik, de a vízesés picit elveszik rajta, középre komponált hegy
3. Ez egy szűkebb látószög, 30mm, nem tetszik ahogy a kép jobb oldalán nem látszik a hegy lába.
4. 14mm, eddigi legszélesebb látószög, pár lépést jobbra mentem a 2-es képhez képest. Szépen látható a vízesés, ez a kép rendben. Tetszik.
5. Az előző kompozíció fekvő verziója, ez is tetszik.
6. Ez talán a legklasszikusabb kompizíció erről a helyről, a bal oldali harmadolóban a vízesés, a jobb oldaliban a hegy. Mivel most a vízesés egy hatalmas jégtömb, ezért a középre komponált hegy ami azt jobban kiemeli nekem jobban tetszik. 
7. Az előző kép álló verziója. 16.5mm. Nem tetszik, hogy hiányzik a kép jobb oldalán a hegy lába.
8. Még mindig ugyanonnan, egy picit szűkebb kompozció, ahol a hidat a kép bal oldalán igyekeztem minimalizálni. Ez kifejezetten tetszik.
9. Ha egy picit lejjebb megyünk, ez a 3. pötty a parkolótól indulva egy kisebb vízesést találunk. Idáig a néhány szelfiért érkező turisták már szinte le se sétálnak. Az előtérrel nem voltam elégedett.
10. Pár méterrel mentem csak jobbra, de sokkal jobban tetszik az előtér, viszont a hegy lába a jobb oldalon…
11. Ez a kép a kedvenc vízeséses kompozícióm eddig.
12. Ezért készült el fekvőben is. (Mint láthatjátok ha egy kompzíiót igazán jónak találok állóban sokszor készül róla egy fekvő verzió is. Ezt építészeti fotós munkáimnál is így csinálom.)

A helyszínről többnyire fekvő képek szoktak készülni, és én is szinte csak fekvő képet lőttem első este. A házunkban a falon viszont gyakorlatilag csak álló képek szerepelnek, ennek tudatában kezdtem el a megfelelő kompozíciót keresni. Amikre figyelek az alapok, hármas tagolás (előtér, középtér és háttér) illetve kompozíciós alapok, vagyis a kép mely részére helyezem a témát: ezúttal vagy teljesen középre vagy a harmadolókra. Ezekre látható itt sok sok példa, ahogy lépésről lépésre egyre közelebb kerültem egy olyan képhez, ami végül számomra megfelelő lett és el tudnám képzelni a falon.


A fenti részletes leírások után már nem magyarázom túl a lenti példákat. Miután elhagytam a vízeséseket már csak a hómező és a hegy maradt számomra, és igyekeztem kihangsúlyozni ezt a rendkívül egyedi formát, amin nekem olykor a Teszlek Süveget juttatta eszembe. Különböző előtereket kerestem a képeken, és találtam is érdekeseket. (Idáig rajtam kívül csak egy másik fotós srácot láttam elsétálni.)



Lassan kezdett a hegyek mögött derengeni a napkelte sárgás fénye, ezért visszamentem a családért, hogy együtt is megnézzük ezt a fantasztikus helyet. Az idő múlásával egyre színesebb lett a környék, így tovább fotóztam a korábban részletezett szempontok alapján.



Ezek lettek a kedvenceim:



Folytatódjon az utazás - A 2. napunk


Szóval visszamentem a családért és együtt is megtekintettük ezt a csodát.



Izland fő természeti nevezetességei, melyek Reykjavikhoz viszonylag közel találhatóak még télen is sok turistát vonzanak. A buszokkal érkezőkre jellemző, hogy a csoport egyik része az aktuális látványnak háttal pózol, míg a többiek fotót készítenek róluk, majd cserélnek. Jó esetben ezt követően 2-3 percig gyönyörödnek is a látványban, de többször tapasztaltunk olyat, hogy szinte meg se nézték hol vannak, csak ellenőrizték a telefont, hogy elkészült-e a megfelelő kép és indultak is vissza a buszhoz a melegbe. Ja igen, a melegbe, mert úgy öltözködnek, mintha nem is télen és nem is Izlandra jöttek volna. Tornacipőben csúszkáló embereken sokszor jót mulattunk, de ennek köszönhetően volt szomorúbb történetünk is a 4. napon. Erről majd akkor mesélek.



Körülbelül háromnegyed órát töltöttünk itt el, Johanna nagyon élvezte hogy picit csúszkálhat, futkosott, táncolt, énekelt, hóangyalt készített. Apaként ezeket a pillanatokat megélni nagyon felemelő és szívmelengető érzés volt. (Hidegben töltött idő 1óra 45 perc.)


Snaefellsness-félsziget felfedezése

Kirkjufellen kívül is nagyon sok szép és érdekes természeti jelenség található a félszigeten, amit mi naivan be is terveztünk erre az egy napra. Azzal nem számoltunk, hogy ha napkelte után indulunk el innen akkor már délután 1 is el fog múlni mire az első állomásunka érünk. Útközben láttuk addigi életünk legszebb Tyndall-jelenségét, így “kénytelen” voltam megállni egy hatalmas lávamező mellett pár percre és repülni egyet a drónnal. (Ebből 2 jelenet a videónkba is bekerült.)



A többször viharos erővel fújó szél és csúszós utak ellenére komolyabb fennakadás nélkül megérkeztünk 'Djúpalónssandur beach'-re (az izlandi helységneveket nem valami egyszerű kimondani, de még elolvasni sem :) ) Ide egy közel 2 kilométeres 1 sávos kavicsos úton lehet eljutni, mely egy lávamezőn vezet keresztül egészen az óceánig. Ezen a fekete homokos, inkább kavicsos partszakaszon láthattuk először testközelből a hullámzó óceánt. Leírhatatlan élmény, amit a fotók sem adnak vissza. Itt is körülbelül 45 percet töltöttük. (Hidegben töltött idő 2 óra 30 perc.)


Djúpalónssandur beach



Szóval egy lávamező közepén vagyunk, szűk, egy autó szélességű úton indultunk el a főútra. Tökéletes hely arra, hogy drónozzunk picit, lassan megy az autó, a semmi közepén vagyunk, csodaszép lesz. Én vezetek, Eszter kezeli életében először a drónt, ezért néha oda-odapillantok, hogy mit is vesz fel. Eközben érdekes hangok jönnek a kerekek felöl, ezért azonnal megálltam, kiugrottam, hogy megnézzem nincs-e valami a kocsi alatt, vagy az elejét nem sértettem-e meg valahol. (Utólag azt gondolom, hgy valószínűleg a por ad ki ilyen súrlódó hangot ami a féktárcsa és a fékbetét közé szorult, mert az út folyamán a kavicsos utakon tbbször hallottunk hasonló hangot.) Mivel semmit nem tapasztaltam visszaültem és szerettem volna elindulni, de az autó nem akart elindulni, mert nem ismerte fel a kulcsomat. Kiírta, hogy hova helyezzem és mit csináljak, hogy előremenetbe tudjam tenni, de a kulcsot nem érzékelte, így nem volt hajlandó elindulni. Mutatom hol vagyunk ebben a pillanatban.


A világ vége után 3 kanyarral, a semmi közepén. Ráadásul úgy álltam meg megnézni az autót, mint egy amatőr, kezdő sofőr. Az út több helyen kiszélesedett, hogy a szembejövő forgalomat el tudjuk engedni, de nekem sikerült egy ilyen kiszélesedés után közvetlenül megállnom, így ha én nem tudok arrébbállni akkor se ki se be... Senki. A partszakaszhoz tartozó parkolóban két 15 személyes kisbusz is állt, nagyon nem akartam, hogy nekik is várniuk kelljen ránk, mint az előttem már várakozásra kényszerülő 2 autónak. Felhívtam az autókölcsönző céget, akik nagyon kedvesen próbáltak segíteni telefon keresztül, de csak olyan dolgokat ismételgettek, amiket előtte már háromszor megpróbáltam. Majdnem délután 3 óra, a nap kb 1 óra múlva lemegy, és a legközelebbi lakott település is legalább 40 percre van tőlünk... Életemben nem éreztem még ennyire kiszolgáltatottnak magam. Komfortzónánkon annyira jártunk kívül, mintha a Marsra indultunk volna.


Távolság a fővárostól

Ez így ment kb 10 percig, közben párszor már majdnem megrugdostam az autót, amit megmozdítani sem lehet kézierővel, tehát csak egy nagy úttorlasz volt ezekben a percekben. Szép lassan azért leesett, hogy valószínűleg a kulcsunk a gond és nem az autó. Ahhoz, hogy ezt leteszteljem elmentem a kulccsal a kezemben olyan távolságra, hogy az autó automatikusan lezárjon, amit nem tett meg. Ergó a kulcs a baj. 'A hidegben biztos lemerült az elem benne' - szólalt meg egy hang a fejemben és elkezdetem dörzsölni a kezemmel a kulcsot, hogy felmelegítsem. Visszaültem az autóba, ami felismerte végre a kulcsot és hajlandó volt elindulni. (Pár perccel később pedig a Tesla is kiírta nagylelkűen, hogy lassan lemerül az elem a kulcsban, úgyhogy cseréljem ki... Kössz haver...) De végre úton voltunk.

A hidegben nem is töltöttünk olyan sok időt, de ez annak ellenére is elég volt, hogy a kulcsot végig a kabátom belső zsebében, a helyzethez képest viszonylag meleg helyen tartottam. Egy életreszóló élmény lett a helyzetből, köszönhetően annak, hogy sikerült ilyen gyorsan megoldani.

Lóndragnar és Arnarstapi


A következő megállónk alig 20 percnyire egy világítótorony és a egy rendkívül érdekes szilkacsoport, amit a Lóndragnar nevet viseli. Itt egy picit sikerült már megnyugodnunk, de közeledett az este és kezdtünk megéhezni. Mielőtt továbbálltunk volna drónoztam és fotóztam is kicsit. Ezt a helyet is nagyon vártam, de a téli időszakban nagyon nehéz mindenhol annyi időt tölteni amennyit igazán szeretnél, főleg ha ilyen sokmindent akarsz megnézni mint mi. Ennek a napnak a leckéje az volt számunkra, hogy tudjunk örülni apró dolgoknak (elindult az autó, kaptunk egy adag sültkrumplit 3000-ért :D ), és tudjuk elfogadni, hogy az időnk nem mindig elég mindenre amire szeretnénk. (Még egy helyre mindenképp el szerettünk volna jutni, de majd nyáron!)


Mint már utaltam rá éttermet találni nem a legegyszerűbb dolog ezeken a pici településeken. A közelben egyet találtunk, ami a kinézett látnivalókhoz is közel volt, de csak 10 perccel zárás előtt (15.50) tudtunk odaértni a Stapinn nevű helyre. Ekkor már a konyhára nem tudtak felvenni rendelést. De miután elmondtam, hogy elég rázós napunk volt és a kislányom éhes készítettek nekünk egy adag sültkrumplit. Épp életünk legfinomabb - túlzás nélkül - sültkrumpliját falatoztuk hárman, amikor egyszer csak megszólalt a Snow Patroltól a Chasing cars című dal, amire 11 évvel ezelőtt az oltár elé vonultunk... Na ekkor picit potyogni kezdtek a könnyeink Eszterrel.


Arnarstapi egyébként egy nagyon hangulatos kis település, elképesztő sziklaformációkkal a parton (amire már nem jutott idő) és egy csodálatos szoborral, mely a Bárður nevet viseli. A közeli parton még körülnéztünk, de a korábbi kalandok annyi erőt kivettek belőlünk, hogy még az előző napon könnyedén vett hegyi útnak sem vágtunk neki, inkább picit hosszabb úton de körbeautóztuk a hegyet. Egy gyors bevásárlás - elemet kellett vegyünk - és töltés után olyan hóviharban értünk vissza a szállásunkra, hogy elsőre észre se vettem a lehajtónkat, simán elhajtottam mellette.


Este még sokáig bíztunk abban, hogy hátha kitisztul, és láthatjuk a sarki fényt, de erre nem került sor. Folytatom hamarosan!

Egy örök emlék

249 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page