A harmadik napon esős reggelre ébredtünk. Reggeli közben Johi még sokszor nézett rám sajnálva és szomorúan, ami ismét segített, hogy igyekezzek csak a jóra koncentrálni. Nem is sejtettem, hogy egy héttel később ennek a drónos incidensnek köszönhetően egy helikopterben fogok repülni a vulkán felett...
Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert rengeteg mesélnivalóm van még addig a pillanatig. Lesz itt kaland, móka, autózás (rengeteg autózás), hóvihar, szélvihar, csodás kanyonok és miegymás.
Harmadik nap - Westfjords: Dynjandi, Ísafjörður, Drangsnes
Ez a nap is hosszú autókázós napnak tűnt már tervezéskor is, de nagyrészt azért, mert az északi részen található fjordokat "fel-le" végig kell autózni, nincs köztük összekötő híd, mint máshol a szigeten.
Kezdésnek sikerült elrontanom az útvonalat, mert a térképen is látszik két "elmentett" hely, ami mellett elhaladtunk volna ha a másik úton megyünk, de ilyen hibák néha előfordulnak. Az út most sem okozott csalódást, volt jó minőségű aszfalt, teljesen új útszakasz, építési közbeni állapot és vizes/saras murva is. Az utak a Westfjordokban elvarázsoltak engem teljesen!
Dynjandi - "a Westfjordok büszkesége"
Dynjandi, a Westfjordok egyik legszebb vízesése, hatalmas, 100 méteres magasságból zuhan alá, és tényleg úgy néz ki, mint egy óriási menyasszonyi fátyol. Ahogy egyre közelebb mész, a víz dübörgése szinte mindent elnyom, és teljesen magával ragad a természet ereje, amennyiben a botladozó amerikai turistákat ki tudod zárni, és tudsz a látványra fókuszálni. Mindez Eszternek annyira nem sikerült, hogy nem is vállalta a 20 perces kaptatót, ahol valóban nagyon nehezen lehetett haladni az ügyetlenül bukdácsoló, olykor seggre huppanó turistaáradattól. Sajnos kicsivel fél11 után értünk ide, kb fél órával azután hogy öt busznyi turistát hoztak ide feltehetőleg az Isafjordurban kikötött óceánjáróhajóról. Legalábbis nekem ezt sikerült leszűrni a sok piros, "nememlékszemmilyencégneve"-logóval ellátott kabátos, hasonló korosztályhoz tartozó emberből.
Ez a hely egyszerűen lenyűgöző. A környezet nyers, érintetlen, és a vízesés látványa olyan, amit nem felejtesz el egyhamar. Johannával ketten vágtunk neki, és szinte szaladtunk felfele. Hatalas élmény nézni milyen ügyes és már egész sokmindenre sikerült megtanítanom. Nézi hol csúszik, melyik kő/szikladarab mozog és keresi a stabil fogást, elengedi a szembejövőket, odafigyel, hogy ne sodorjon köveket maga mögé... Büszke voltam rá, és ez a kép ezeket az emlékeket hozza vissza:
Erről már mindenképp szükséges lesz videót is mutatnom. Remélem hamarosan lesz egy olyan verzió, amit fel tudok tölteni.
És néhány telefonos kép, mert az eső is esett olykor, illetve a vízesés párája is jelentős volt, így nem vettem elő a gépeket sokszor.
Ez pedig a személyes kedvencem erről a napról:
Eszter képei:
Először az óceánban és egy cuki kis kávézó
Most tuti arra gondolsz, hogy 8-10 fokban és esőben belemenni az óceánba nem valami jó ötlet. És mennyire igazad van... De úgy döntöttünk, hogy igazából miért ne? A víz nagyon hideg volt, a csajok néhány másodpercig tudtak csak beleállni, mindezt persze teljesen felöltözve, csupán mezítláb, feltűrt nadrágban. Nem volt épp strandidő, de egy örök élmény marad az egészen biztos.
Ez a kis móló egyébként szintén egy "insta-fotó spot", de elsősorban drónnal, és a tartalékot még nem volt kedvem/erőm elővenni.
A következő megállónk a fjord másik oldalán található Kaffi Sól volt, ahol Johi evett egy fincsi palacsintát, amíg Eszterrel kávéztunk. A hely érdekessége, hogy egy idős házaspár a tulajdonos, és ők is viszik a helyet. Az idős bácsi mikor kihozta a kávét kedves hangon mondott pár mondatot izlandiul, amiről fogalmunk sem volt hogy mit jelenthet, de sokat mosolygott közben, szóval valami jó dologról beszélhetett.
Ísafjörður és Bolafjall Útsýnispallur
A bevezetőben írtam miért is olyan hosszú idő átautózni a Westfjordok északi részén, nos ez a Dyjandi és Ísafjörður között nem így néz ki. Itt átfúrták a hegyeket, így alagutak segítségével sokkal gyorsabb a haladás, de ezek egy autó számára vannak kialakítva, és csak néhányszáz méterenként szélesedik ki annyira, hogy két autó elhaladhasson egymás mellett.
Sok beszámoló és videó is ódákat zeng Ísafjörður-ról, de ebben a szeles, esős időben átutazva egy kicsit sem fogott meg minket. Eredetileg tervben volt egy rövid séta (túl sok jellegzetes látnivaló nincs) ebben a pici halászfaluban, ami a legnagyobb település a környéken.
A várostól kb 30 percre található egy csillagvizsgáló állomás és innen gyönyörű kilátás a Westfjord legészakibb nyúlványára, ami egy rezervátum, és csak csónakkal (vagy gyalog) közelíthető meg. Mutatom mit láttunk ebből:
Hibáztam... Valahogy fel sem merült bennem, hogy az alacsonyan szálló felhők lehet ennyire alacsonyan vannak. Már útközben gyanús kellett volna legyen, mert ezt láttuk az autóból, miközben mellettem egy hatalmas szakadék volt:
Tehát már az út felfelé is izgalmakkal teli volt, de amikor felértünk és csak ennyit láttunk az először picit lehangolt, de azért mentünk egy kört, hogy megnézzük a csillagvizsgálót legalább.
Eszter picit előbb ért vissza az autóhoz, ekkor kicsit kitisztult az idő és nevetve hívott fel, hogy forduljak már meg... Az autónktól 100m-re volt a csillagvizsgáló, csak épp a másik irányba, mint amerre elindultunk. Hihetetlen milyen keveset látni ha egy felhőben vagy... :)
Csak néhány pillanatig tudtuk élvezni a napsütést, mert nagyon gyorsan jött a következő felhő, így a kocsihoz sem volt könnyű visszatalálnom. Míg 20 méterre meg nem közelítettem, nem is láttam belőle semmit.
A kacskaringós utazás Drangsnesig
A fjordokon azért is szerettem volna így végigautózni, mert nagyon gyakran úsznak ezekbe be bálnák, és titkon reméltem, hogy leszünk annyira szerencsések, hogy megcsodálhatunk egyet. Sajnos nem így alakult. Láttunk viszont fókákat, és nagyon hosszan gyönyörködhettünk az olykor végtelennek tűnő fjordokban.
Drangsnes egy pici halászfalu, ahol szintén nem volt egyszerű szállást találni, mert itt még kevesebb az opció. A településen kialakítottak egy mindenki által használható "hottub"-ot, amit egész sokan használtak, amikor elhajtottunk mellette. Így néz ki:
Elfoglaltuk a szállást, ami végtelenül puritán volt, egy asztal, két szék és három ágy, valamint egy saját fürdőszoba. Mondjuk a melegvíz elképesztően kénes szagú, de Izlandon ez gyakran megesik. Szerencsések vagyunk, mert általában ennél szebb, kényelmesebb szállásokon szoktunk aludni, de az első három éjszakára egyszerűen nem találtunk jobb opciókat.
Vacsorára szendvicseket készítettünk, majd sétáltunk egyet a parton. Néhány perc után Eszter felkiáltott "bááálna, ott messze a sziklánál." Odafordultam a kamerával, és valóban, a következő pillanatban felugrott, de nagyon messzire tőlünk. Annyira extázisban voltam, hogy elfelejtettem lenyomni az expogombot, így egyetlen képkockánk sincs róla, de a sarki róka, a puffinok és a fókák után a bálnát is kipipálhattuk. A parton nagyon sok sarki csér repkedett, őket sikerült lefotózni.
A kilátás a közeli szigettel fantasztikus volt.
4. nap - a leghosszabb utazásunk, a templomok napja
Ezt terveztük (tervezte Eszter...):
Végül az időjárás és az épelméjűség is azt diktálta, hogy egy nagyobb kitérőt hagyjunk ki, így ez volt az útvonalunk: Drangsnes - Hólmavík - Hvítserkur - Kolugljúfur Canyon - Víðimýrarkirkja - Grafarkirkja - Akureyri
Ezt így leírni sem volt kevés, végigautózni aztán végképp nem. Reggelit kaptunk a szálláson, ami nagyon finom volt, szerencsére a gofri vagy épp waffel egy bevett reggeli náluk, így Johanna is talált olyat amit szívesen megevett, én még a hűtőtáskánkból készítettem pár szendvicset az útra és már indultunk is. Egy gyors tankolás és templomnézegetés következett Hólmavíkban.
Nézzük az utat, ami ismét csodaszép volt. Egész hosszú szakaszokon ismét murvás utakon jártunk, és egyszerűen lenyűgöz, hogy a megfelelő autóval mennyire jól lehet haladni ezeken. Épp erre gondoltam, amikor azt mondtam az első részben, hogy biztos nem szeretném egy i20-asban kipróbálni. Sok kátyú, nagy kövek és 80as megengedett maximális sebesség, ez egy kisautóval sehogy sem fog összejönni.
Hvítserkur
Egy orrszarvú alakú szikla... mégis hogyan képes erre a természet? Teljesen lenyűgöz. Rengeteg képet és videót láttam már erről a szikláról, de sehol sem említették, hogy egy nagyon rázós út vezet ide (amin vissza is kell majd autózni), és a kilátóponttól csak egy keskeny, csúszós, meredek út vezet le a sziklához. Ezen a napon még jobban esett, és nagyon erős szél fújt (egyébként ez így is maradt egész napra, ezért is hagytuk ki végül a Ketubjörg vízesést). Egy rövid, 200m-es séta után odaértünk a kilátóhoz, de nem nyűgözött le minket igazán amit láttunk, mert innen magasról nem látszott annyira amit elképzeltem a fotóimra, ezért úgy döntöttem megnézem, hogy milyen lentről. Ehhez egy elég nagy kerülőt kellett tenni, mert nem tűnt biztonságosnak a rövidebb, meredek út.
15perc bandukolás után sikerült odaérnem, és nagyon megérte... Újabb kedvenc fotó készült el:
További képek:
A partszakasz:
A visszaút gyorsabban ment, mert egy nagy csapat sikeresen lejött ott, ahol elsőre én (Eszter és Johi!) nem akartam lemenni, így felfelé gyakorlatilag felszaladtam, kevesebb mint egy perc alatt. Megérte megpróbálni.
Ezen a napon kb ugyanannyi képet készítettem lehúzódva az útról a kocsiban ülve, mint odakint. Egyszerűen nem volt sokszor kedvem kiszállni se az esőbe. Láttunk 1-2 olyan csodaszép tájban fekvő házat, ahova akár holnap beköltöznék. Most ilyen, autóból készült képek jönnek:
Kolugljúfur Canyon
Ezt a csodát teljesen Eszternek köszönhetjük. Na jó nem magát a helyet, de azt hogy megnéztük azt mindenképp. Nem is hallottam erről korábban és a szakadó eső ellenére sokkal szebbnek, érdekesebbnek és látványosabbnak gondolom mint a pár nappal később meglátogatott és nagyon népszerű Fjaðrárgljúfur canyont. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen méretű kanyont láttam és elvarázsolt. Nagyon sokáig tudtam volna még itt maradni, ha nem esik.
Nagyrészt Eszter telefonos képei: